Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.
Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.
Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberel találkozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.
Az őröknek sem kellett egyéb, odaállottak az almafához. De hiába volt minden, mert éjféltájban mély álom ereszkedett reájuk, és alig múlt el negyedóra, mire felébredtek, az aranyalmák mind eltűntek. Egyszer azután a tanácskozásban felszólalt a három királyfiú, és megjelentették, hogy ők fogják őrizni az almafát.
Legelőször is a legidősebb ment őrködni. De vele is csak ugyanaz történt, ami a többivel.
A középső sem járt jobban.
Végre a legkisebb vállalkozott, Argyélus királyfi. Legelőször is dohánnyal jól megtömött aranyszelencét dugott a zsebébe, így ült le az almafa alá.
A holdvilág szépen világított Argyélus királyfi arcára, már érezni kezdte, hogy az álom össze akarja a szemét húzni, szippantott hát egy kis dohányt, jól megdörzsölte a szemét, nagyokat prüsszentett. Aztán másodszor is nagyot szippantott a dohányból, még egyszer megdörzsölte a szemét. Egyszer csak halk suttogást hallott. Feltekintett, hát a feje felett tizenkét hollót látott repülni. Egyenest az almafához tartottak; a tizenharmadik holló mint vezér, elöl repült. Árgyélus megkapta a tizenharmadik hollónak a lábát, s felkiáltott:
- Megvagy, tolvaj!
De midőn rátekintett, hát látja, hogy karja közt gyönyörű szép lány fekszik, arany fürtjei eltakarják szép fehér vállát.
- Ki vagy te, szép tolvaj? - kérdi a királyfi. - Soha többé el nem eresztelek!
- Én Tündérszép Ilona vagyok - mondta a szép lány -, ezek a hollók pedig a lánypajtásaim. Mulatságból minden este iderepülünk, hogy a sok aranyalmákat leszedjük. De nálad nem maradhatok, pedig megvallom hogy te vagy, akit soha felejtenem nem lehet, mert csak téged szeretlek!
- Maradj nálam - kérte Árgyélus.
- Nem maradhatok - felelte Tündérszép Ilona -, de megígérem, hogy ezentúl mindennap el fogok jönni, de az almákat többé el nem viszem. Légy mindig itt, ha látni akarsz!
Ezzel nagy robajjal elrepült a tizenhárom holló.
Másnap az egész udvar nagy csodálkozására az aranyalmák mind meg voltak. A király homlokon csókolta a fiát. Árgyélus csak azt kérte az apjától, engedje meg, hogy tovább is őrizhesse az almafát.
Ki is ment minden éjjel Árgyélus királyfi őrködni, hogy láthassa Tündérszép Ilonát.
De volt a király udvarában egy Vénbanya, aki Argyélus királyfit nagyon szemmel tartotta. A király is kezdett kíváncsi lenni, mi lehet az oka hogy Argyélus annyira szeret az almafánál őrködni. Magához szólította hát a Vénbanyát, és így szólt hozzá:
- Látom, hogy Argyélus királyfit te szemmel tartod. Vigyázd meg egyszer, mikor az almafánál őrködik!
A Vénbanya úgy tett. Mikor Argyélus az almafához ment őrködni a Vénbanya a bokrok mögé bújt. Másnap korán reggel már jelentette a királynak:
- Meglestem Argyélus királyfit. Gyönyörűséges aranyhajú lánnyal láttam az almafa alatt ülni; holló képében jött az almafára, úgy lett belőle aranyhajú lány.
- Hazudsz, Vénbanya! - mondta a király. - Nem igaz!
- De úgy van az, felséges uram. Ha kell, holnap jelet is hozok arról hogy igazam van.
Másnap este Árgyélus és Tündérszép Ilona megint egymással mulattak. Maguk sem tudták, hogyan történt, mélyen elaludtak mind a ketten. Ekkor előcsúszott a Vénbanya, és egy aranyfürtöt levágott Tündérszép Ilona hajából, azután lassan elment.
Felébredt tündérszép Ilona, sírni, jajgatni kezdett, felébredt erre Árgyélus is.
- Mi bajod van, kedvesem?
- Jaj, Árgyélus, élj boldogul, én téged soha többé nem láthatlak, nálad nem maradhatok; a házadban tolvajok laknak, nézd, aranyfürtjeimből egyet levágtak.
Ezzel megölelte Árgyélust, ujjáról egy gyűrűt vett le, és Árgyéluséra húzta.
- Neked adom - mondta -, erről akárhol megismerlek.
Ezzel összecsapta kezét, hollóvá változott és elrepült.
Másnap reggel a Vénbanya megmutatta az aranyfürtöt a királynak. Nagyon csodálkozott a király, és tüstént magához hívatta Árgyélus királyfit.
- Édes fiam, testvéreidet már mind kiházasítottam, megjött az hogy téged is megházasítsalak; gazdag királylányt kerestem számodra, azt hiszem, nem lesz ellenvetésed.
- Kedves atyám, én meg fogok házasodni, de csak úgy, ha én választok magamnak feleséget. Már találtam is. Tündérszép Ilona lesz a feleségem!
A királynak nem tetszett a felelet, de bármint akarta is lebeszélni Árgyélust a kívánságáról, az nem engedett. Kardot kötött az oldalára, és elment hogy Tündérszép Ilonát megkeresse. Az egész udvar gyászba borult utána.
Már majdnem az egész világot összejárta Árgyélus, de Tündérszép Ilonának még a nyomára sem talált.
Egyszer egy kis házhoz jutott, a házban egy vén anyóra talált. Illendően köszöntötte. A vén anyó széken ült, csodálkozva kérdezte Árgyélust:
- Hol jársz erre, ahol a madár se jár?
- Öreganyám - mondta Árgyélus -, nem tudná nekem megmondani merre lakik Tündérszép Ilona?
- Nem biz én, édes fiam, de talán ha hazajön az uram, a Nap, mindenüvé odasüt, az talán meg tudja mondani. De bújj el, mert meglát, felfal!
Erre elbújt Árgyélus. Hazajött a Nap, belép a szobába, mindjárt kezdte:
- Pfű, pfű, anyó, emberhús, büdös!
Erre kimászott az ágy alól Árgyélus, s köszöntötte a Napot.
- Szerencséd, hogy szépen köszöntöttél - mondta a Nap -, másként felfaltalak volna! Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán Hold bátyám tud felőle valamit.
Elment hát Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. Az a Szélhez utasította.
Oda is eljutott, szépen beköszöntött, és a Széltől is megkérdezte, hogy nem tud-e valamit Tündérszép Ilona felől.
- Én - mondta a Szél - nem tudok semmit, de nem messze tőlem abban az erdőben lakik az Állatkirály, az talán tud valamit.
Ment, mendegélt újra Árgyélus, már egészen beesteledett, úgy, hogy majdnem semmit sem látott, felmászott egy fára, szétnézett, nem lát-e valahol világot. Csakugyan messze távolban észrevett egy kis világocskát, egy szép kastélyból szüremlett. Bekopogott, kinyílott az ajtó, és egy óriás jött elébe, akinek a szeme a homlokán volt.
- Jó estét, felséges király - köszönt Árgyélus -, nem tudnál te nekem Tündérszép Ilonáról valamit mondani, hol lakhat?
- Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna! Én az Állatkirály vagyok. Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán az állataim közül valamelyik tud felőle valamit.
Ezzel egyet füttyentett, és az egész palota azonnal tele lett mindenféle állattal. Megtette a király a kérdést, de az állatok közül sem tudott senki semmit. Végre is előkullogott egy sánta farkas:
- Én - mondta a sánta farkas - tudok Tündérszép Ilona felől valamit.
A Fekete-tengeren túl lakik, ott törték el a lábamat.
- Nahát, akkor vezesd oda ezt a szegény királyfit - mondta a király.
A sánta farkas azonnal odaállt, hogy Árgyélus üljön rá. Így mentek száz meg száz esztendeig. Egyszer csak letette a farkas Árgyélust.
- Már én tovább nem vihetlek, oda most már magad is eltalálsz, hisz nincs már messzire, csak száz esztendőt kell még menni! - ezzel elbúcsúzott tőle, és elsántikált.
Ment, mendegélt Árgyélus tovább, egyszer csak egy völgyet lát mely három heggyel volt körülvéve. A völgyben épp három ördög verekedett. Odament hozzájuk, és kérdezte tőlük, miért verekednek.
- Az atyánk meghalt, s maga után ezt a köpönyeget, ostort és a bocskort hagyta. Ez a köpönyeg olyan köpönyeg, hogyha magadra veszed, és aztán a bocskort a lábadra húzod, és ezzel az ostorral egyet csattantasz, és azt mondod: "Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok" ott vagy azonnal; ezen nem tudunk mi megegyezni. Nem tudjuk, kire mi jusson.
- No - mondta Árgyélus -, ha csak az a baj, majd elosztom én köztetek; hanem egyik hágjon fel erre a hegyre, a másik arra, a harmadik meg amarra!
Az ördögök felmentek a hegyre. Árgyélus pedig felvette magára a köpönyeget és a bocskort, az ostorral egyet csattintott, és azt mondta: "Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok, legyek azonnal Tündérszép Ilonánál!"
Azonnal egy kristálytiszta palota előtt termett.
Éppen kitekintett az ablakon Tündérszép Ilona egyik játszótársa, meg ismerte Árgyélust, beszaladt hangosan Tündérszép Ilonához:
- Itt jön Árgyélus!
Tündérszép Ilona azt hitte, hogy csak játszanak vele, pofon vágta a lánypajtását.
De jött a másik, a harmadik, a negyedik, a tizenegyedik, de úgy jártak mind a tizenegyen, mint az első.
Árgyélus bekopogott az ajtón. Egy öregasszony jött ajtót nyitni. Nagy csodálkozással nézett Árgyélusra. Aztán a csodálkozása nagy örömmé változott.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy, Árgyélus, legalább megszabadítod a királykisasszonyunkat! Most nem lehetsz vele, csak éjféltájban, mert csak akkor járhat szabadon. Akkor, ha te háromszor megcsókolod, a Varázslónak nem lesz több hatalma rajta. Most éppen jókor jöttél, mert nincs itthon, másként halálfia lennél.
- Nem félek én tőle sem - mondta Árgyélus -, megvívok én vele!
Az öregasszony behívta Árgyélust, selyemágyat vetett neki, pompás vacsorát készített számára, aztán azt mondta:
- Minden-éjjel eljön ide Tündérszép Ilona, ne aludj el!
De az öregasszony gonosz boszorkány volt. Volt egy sípja, melyet ha megfújt, akit akart, elaltatott vele. Most is kihúzta a sípot, elfordult és sípolt, és attól Árgyélus úgy elaludt, hogy azt sem tudta, hogy a világon volt-e valaha. Éjféltájban eljött Tündérszép Ilona, meglátta a kedvesét, és felkiáltott:
- Ébredj fel, kedvesem! Ha háromszor megcsókolsz, megszabadulok a varázslattól.
De Árgyélus nem ébredt fel. Reggel azt mondja a vén banya:
- Itt volt Tündérszép Ilona, de te aludtál, mint a bunda.
Másnap is úgy történt, harmadnap is.
De egyszer, amint a Vénboszorkány elbóbiskolt, Árgyélus meglátta a nyakán a sípot. Leoldotta, és kíváncsiságból belefújt. Hát látja ám, hogy az egész cselédség elaludt tőle.
Ekkor tért észre, hogy azért aludt ő is olyan mélyen, mikor a vén banya sípolt. Most a maga nyakára akasztotta a sípot, és valahányszor a Boszorkány fel akart ébredni, ő mindannyiszor sípolt egyet. Így volt éjfélig.
Ekkor jött Tündérszép Ilona. Árgyélus háromszor megcsókolta, és azonnal az egész vár kivilágosodott, minden ajtó felnyílt, a Vénboszorkány elsüllyedt.
De hogy másodszor megcsókolta volna Árgyélus Tündérszép Ilonát, előbb tizenegyszer pofon vágta.
- Ez azért van, mivel te tizenegy játszótársadat pofon vágtad, mikor igazat mondtak.
- Megérdemlem - rebegte Tündérszép Ilona.
Ekkor Árgyélus karjába vette Tündérszép Ilonát, felhúzta a köpönyegét és bocskorát, ostorával egyet csattantott.
- Hipp-hopp! Ott legyek, ahol én akarok, legyek az apám várában!
Azonnal odarepültek egy szempillantás alatt.
Árgyélus hatalmas király lett, Tündérszép Ilona hatalmas tündér; ha meg nem haltak, most is élnek.
Címkék: magyar népmese királylányos meseszoba
Este van már, alkonyul
Nyuszi füle lekonyul.
Dorombol egy kiscica,
Aludj te is Mariska.
Próbáld meg személyessé tenni a verset. Mariska helyére illeszd be a szaját gyerkőcöd nevét: Annácska, Ignácka, Juliska, Örs baba stb
Címkék: altató mondóka kicsiknek
Élt egyszer az erdőben egy medve meg egy farkas. Aszályos, rossz esztendő volt, nem sok ételhez juthattak. Mindkettőnek külön-külön már egy ideje az forgott az eszében, jó volna ellátogatni az emberek éléskamrái, istállói felé. Összetalálkozik egyszer a medve a farkassal. Azt mondja a medve:
- Jó reggelt, farkas koma!
Válaszol a farkas:
- Nekem ugyan nem jó ez a reggel, medve koma, és attól sem lesz jó, ha te kívánod, de azért hozott isten. Mire a medve:
- De szomorú vagy! Talán valami bajod van?
Azt mondja a farkas:
- Ne is kérdezd! Baj?! Volt is, maradt is belőle.
Erre a medve:
- Talán éhes vagy? Mert olyan csikasz a horpaszod, mint egy szúnyogkisasszonyé.
Sóhajt a farkas:
- Az is baj, de más is.
A medve csak most nézi meg a farkast. Azt mondja:
- Ejnye, de meg van hasogatva a bundád is! Talán valamelyik atyádfiával verekedtél össze?
Legyint a farkas:
- Atyámfiával? Az emberrel!
Mosolyog a medve:
- Csak az emberrel?
Elámul ezen a farkas:
- Csak az emberrel?! Hiszen nincs annál erősebb állat!
Gyanút fog a medve:
- Hát hogy s mint történt?
Szétnéz a farkas:
- Elmondhatom! Nem bírtam már az éhezést, s az éjjel belopózkodtam a faluba, hogy valami kövér bárányt vagy malacot szerezzek. Óvatosan jártam, de amint megérezték a szagomat a kutyák, ugatni kezdtek, ahogy kifért a torkukon. Kiugrik erre az ember, térül-fordul, csapkod azzal a fényes farkával, amit ők baltának neveznek, azután csak neki a fejemnek; úgy helybenhagyott, hogy alig tudtam elvánszorogni idáig. Hitetlenkedik a medve:
- Az ember? Hiszen az gyönge, hiszen csak ember!
Mire a farkas:
- Én meg azt mondom, hogy nincs annál erősebb állat!
Kihúzza magát büszkén a medve:
- Nézd, én ugyan sose láttam embert, de ha találkoznék eggyel, így tépném szét, mint ezt a bokrot itt. Azt mondja lesajnálón a farkas:
- Könnyű neked itt ezzel a bokorral vitézkedni! De csak jönne erre egy ember! Nem tudom, akkor mit csinálnál?!
- Én tudom! - mondja önhitten a medve. - Azt tenném, hogy itt hagyná a fogát!
- Hiszi a piszi! - mondja fitymálva a farkas.
Fölfortyan a medve:
- Fogadjunk!
Nyújtja lábát a farkas:
- Fogadjunk! De mibe?
- Egy kövér nyúlba! - mondja dolga biztosan a medve.
Ebben maradtak. Azzal kilopakodtak az erdőből, s lesbe álltak az országúton, amerre a falusiak szoktak járni. Várnak, várnak, egyszer csak jön arra egy gyerek.
Kérdezi a medve:
- Ez az ember?
Mondja a farkas:
- Ez még nem. Ez csak lesz.
Várnak, újra várnak. Egyszer csak arra jön egy vén koldus.
Kérdezi a medve a farkastól:
- Hát ez ember?
Feleli oktatón a farkas:
- Ez csak volt!
Várnak, várnak, egyszer csak arra jön egy menyecske.
Kérdezi a medve:
- De ez csak ember már?
Feleli mindentudóan a farkas:
- Ez csak társa az embernek!
Várnak, várnak, egyszer csak arra jön egy huszár.
Kérdezi a medve:
- Hát ez már ember?
Feleli suttogva neki a farkas:
- Ez már az!
De azzal a farkas már szaladt is, amerre látott.
A medve meg kiült nagy büszkén az országútra, a huszár útjába. Meglátja a huszár a medvét, megköpi a markát, előveszi először pisztolyát, és rálő. Aztán rögtön kirántja a kardját, s azzal neki, de vitézül a medvének! Olyan ügyesen forgolódott a huszár, hogy a medve még csak hozzá se kaphatott. Nem bírta sokáig a medve, megfordult és - uzsgyi! - nem nézte, hol az út, futott tökön, paszulyon át, amerre látott, vissza az erdőbe. Nemsokára csak találkozik megint a medve meg a farkas.
Azt mondja a farkas:
- No, medve koma, megkapom-e a nyulat?
Feleli neki kedvetlenül a medve:
- Megkapod! Most már elhiszem, hogy az ember a legerősebb állat!
Mire a farkas:
- Hát hogy s mint történt, medve koma?
Mondja megokosodva a medve:
- Elmondom! Világéletemben nem láttam olyan furcsa állatot, mint az ember! Amikor összeakaszkodtunk ott az országúton, mentem neki morogva, üvöltve, de ő - hát ő már messziről rám köpött, de úgy, hogy csak úgy szikrázott tőle a szemem. Ez még hagyján lett volna! De amikor a közelébe értem, és ugrottam volna rá, előhúzta a fényes nyelvét, azzal nyalogatott, pofozgatott, olyan ügyesen, meg olyan élesen, hogy még csak hozzá sem férhettem. Ezt már én sem bírtam tovább, farkas koma, és szégyen ide, szégyen oda, biz elfutottam!
Címkék: állatok magyar népmese meseszoba
Két rövid történetett van a könyvecskében:
- A barlangi pók
- Egy nap az óvodában
A történetek nem bonyolultak. Az oldalakon pár mondat van. A képek aranyosak, egyszerűek. Pont ezért szeretem a könyvet, és úgy veszem észre, hogy a fiúk is szeretik.
Kik is a szereplők?
Bogárkák és rovarok, általában gyerek korúak. Van két főszereplő. Bogyó, a csigafiú, és Babóca, egy katicalány.
A történetek kitalálója és rajzolója: Bartos Erika
Címkék: ajánló ezt olvastuk
Igen. Járunk közösen könyvtárba. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a gyerköcök szeressenek olvasni:
egyrészt kell, hogy lássák hogy én olvasok,
másrészt nem árt, ha megismerkednek a könyvtár hangulatával.
Meg azért bevallom anyagilag olcsóbb, mintha minden könyvet megvennék neki.
Mindkét fiú élvezi a könytárba járást a maga módján. A helyi könyvtárba szoktunk járni. Igi (nagyobbik) kiválaszt egy-két könyvet, majd leül a székre, és megnézegeti. Ha végzett közli, hogy rakjuk el.
Örsi rohangál a sorok között, és szedegeti ki a jelölő cetliket, vagy könyveket pakol egyik polcról a másikra. Hát igen rá figyelni kell.
Első alkalommal Iginek elmagyaráztam, hogy itt majd csöndbe kell lenni és nem szabad rohangálni, és az elhozott könyveket, majd vissza kell hozni. Persze lelkére kötöttem, hogy a könyvekre vigyázni kell, és nem szabad belerajzolni. Igaz az itthoni könyvekbe sem szoktak belerajzolni, mert tudják, hogy azért nagyon haragszom.
A Fővárosi könyvtárba is beiratkoztunk. Kedves pestiek ajánlom, hogy gyerköcötöket irassátok be, mert ingyenes a beiratkozás a gyereknek.
Ott még csak egyszer voltunk, és szerencsétlen időpontban. Délelőtt voltunk, és 1-től volt a gyerek rész nyitva. Most meg nyári szünet van.
Nektek milyen élményetek van a közös könyvtár látogatással kapcsolatban? Miért jártok a gyerköccel könyvtárba?
Címkék: könyvtár
Volt egyszer egy szegény ember, annak volt három fia. A legnagyobbikat Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbiket Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tudott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, keressék meg a maguk kenyerét. Kiették már őt mindenéből!
Elindult a legnagyobbik, Nyakigláb. Ment, ment soká. Találkozott egy öregemberrel, az felfogadta szolgának egy esztendőre.
Ahogy elmúlt az esztendő, az öreg azt mondja neki:
- Adok neked egy asztalt, amiért jól szolgáltál. Ennek csak azt kell mondanod: "Teríts, teríts, asztalkám!", és lesz rajta mindenféle! Elfogadod?
- Azt? Aki a hegyet megette volna kenyérrel? El, el!
Nyakigláb alig várta, hogy kiérjen a faluból. Egy bokor mellett előveszi az asztalt, s mondja tüstént neki:
- Teríts, teríts, asztalkám!
Hát lett azon annyi minden, ennivaló, innivaló, hogy Nyakigláb szeme-szája is elállt a csodálkozástól. Jól is lakott mindjárt, de úgy, hogy majd kirepedt. Azzal indult hazafelé. Talált útjában egy kocsmát, oda is betért. Bement mindjárt egy szobába. Teríttetett az asztallal. Jóllakott, aztán kért egy pohár bort.
De amíg benn volt, a kocsmáros megleste, hogy mit csinál. Látta, hogy milyen asztala van ennek a legénynek. Hű, ha az ő kocsmájában olyan volna!
Ahogy este lett, lefeküdtek. Nyakigláb is jó mélyen elaludt. A kocsmáros meg csak belopózott, és a csodaasztalt kicserélte egy másikkal, amelyik pontosan olyan volt, mint Nyakiglábé.
Másnap reggel Nyakigláb újra elindult. Addig ment, míg haza nem ért. Otthon eldicsekedett, hogy milyen asztala van őneki.
- Na, lássuk! - azt mondják. - Épp jó éhesek vagyunk, mint mindig!
Mondta szegény Nyakigláb az asztalnak, hogy "Teríts, teríts, asztalkám", de biz az nem terített. Az egész család meg már várta, hogy jóllakjanak. Hogy Nyakigláb így becsapta őket, még éhesebbnek érezték a hasukat. Kapták magukat, jól elverték Nyakiglábot.
Elindult most már a második gyerek, a Csupaháj. Az is ahhoz az öreghez érkezett, akinél Nyakigláb szolgált. Őt is megfogadták egy esztendőre.
Mikor kitelt az idő, az öreg őt is magához hívta.
- Fiam, a szolgálatodért neked is adok valamit. Itt van egy szamár! Ennek csak azt kell mondani: "Tüsszents, tüsszents, csacsikám!", s annyi aranyat tüsszent neked, amennyit csak akarsz! Elfogadod?
- Egy ilyen jószágot?
Csupaháj nagyon megörült a szamárnak. El is indult vele hazafelé. Útközben ő is betért a kocsmába. Evett-ivott, amennyi a bőrébe fért, és azt mondta, hogy majd csak reggel fizet. De a szamarat magával vitte a szobájába. Ahogy este lett, odaállította maga elé, és azt mondta neki:
- Tüsszents, tüsszents, csacsikám!
A csacsi hegyezte a fülét, aztán elkezdett tüsszenteni. Tüsszentett is egyvégből olyan sokat, hogy Csupaháj már alig fért a sok aranytól. Felszedte az aranyat, és lefeküdt.
De a kocsmáros a kulcslyukon ezt is megleste. Mikor észrevette, hogy Csupaháj már alszik, bement a szobába hozzá, és a szamarat is elcserélte egy másikkal.
Csupaháj vitte haza a csacsit, ő is nagyra volt vele, hogy mit szolgált. De amikor rászólt a szamárra, hogy tüsszentsen, az bizony egyetlen aranyat sem tüsszentett a padlóra, hiába várták. Csupaháj se vitte el szárazon, őt is jól elverték.
Szegény apjuk már kétségbe volt esve, hogy egyik gyereke sem tud rajta segíteni. Elindította a legkisebb fiát is, Málészájt.
Ez is elvetődött az öregemberhez. Őt is felfogadták egy esztendőre szolgának.
Mikor letelt a szolgálata, azt mondja neki az öreg:
- Fiam, jutalom nélkül téged sem eresztelek el. Itt van egy zsák, ebben van egy furkó. Ennek csak azt kell mondani: "Ki a zsákból, furkócskám!", S akkor a furkó kiugrik, S azt verhetsz meg vele, akit akarsz.
Málészáj a hóna alá vette a furkót, és indult vele hazafelé. Neki is útjába esett a kocsma. Már nagyon éhes és szomjas volt. Bement. Evett-ivott, amennyi jólesett. A kocsmáros kérte tőle az árát, de Málészáj nem tudott fizetni, mert egy fillérje sem volt. A kocsmáros elkezdett lármázni, hogy ő bizony elveszi Málészáj gúnyáját, ha nem fizet, vagy pedig becsukatja. Erre Málészájt is elfutotta a méreg, elővette a zsákot, és azt mondta:
- Ki a zsákból, furkócskám! Verd meg a kocsmárost!
A furkó csak kiugrott a zsákból, neki a kocsmárosnak, és csihi-puhi, elkezdte porolni. A kocsmárosnak hamar elege lett a verésből, elkezdett jajgatni:
- Jaj, jaj! Hagyd abba a verést, barátom, visszaadok mindent, amit a bátyáidtól elloptam!
Málészáj csak nagyot nézett.
- Mit lopott el kend az én bátyáimtól?
- Hát a teríts-asztalt meg az aranytüsszentő szamarat!
De a furkó még folyvást ütötte a kocsmárost ezalatt is. Azt mondja Málészáj:
- Jó, ha visszaadod az asztalt meg a szamarat, akkor nem bántlak! Vissza, vissza, furkócskám, a zsákba!
A furkó visszament, a kocsmáros meg behozta az asztalt meg a szamarat, és odaadta Málészájnak.
Málészáj hazament. Otthon elmondta a testvéreinek, hogyan szerezte vissza az asztalt is, meg a szamarat is. Volt már mit enni meg inni, volt pénz is, amennyit akartak. A szegény ember családja így aztán nagyon boldog lett.
Címkék: magyar népmese meseszoba
Kijött ördög a poklából,
Füle is van néki.
Utána a Purutó,
Táncot fütyül néki.
Címkék: ördög mondóka
Mikor Mátyás király uralkodott, vendégséget csinált, meghívta az urakat, jó bort töltetett eléjük.
Az urak áldották a bornak minden részét, csak a munkását nem. Azt mondta Mátyás király nekik:
- Hát ez nem jól van! Hát azt a szegény munkást nem is áldjuk, aki azt munkálja?
Azt mondták az urak:
- Az semmi se!
- No, hát ha semmi se - azt mondja -, gyertek ki holnap kapálni, és majd kapálunk úgy, mint a szegény munkás szokott.
Aztán kimentek másnap, csak vösöshagymán és kenyéren kapáltak egész früstökig. Mikor megvoltak a früstök, megint hajtották a dolgot délig; délben egy órakor ebéd volt, vöröshagyma meg csak kenyér. Akkor alig várták már az urak az estét, akkor mondták Mátyás királynak:
- A szegény ember érdemli meg a bort meg a jó ételt, aki a szőlőt munálja.
Címkék: magyar népmese mátyás király meseszoba
Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál.
- Hát tevéled mit csináljak szegény fejeddel? - mondja az Úristen.
- Csak bízd rám atyám - mondja a Jézus Krisztus - majd eligazítom én!
Avval a Jézus elővett egy aranyos ekét, eleibe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a borozdában. Aztán nekivetette az ekét a földnek, szántott a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti a cötkényt: egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét.
Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.
Mit jelent?
cötkény - bogáncs
Címkék: vallásos magyar népmese meseszoba
Elszaladt a kemence,
Tele pogácsával;
Uténa a gazdasszony
Hosszú piszkafával.
Sári, Mári, nem köll várni,
Majd meglátjuk estére,
Hogy hol fogsz vacsorázni!
Címkék: mondóka
Egyszer egy ember elment vendégségbe egy barátjához, s ott megkínálták ciberelevessel.
Rettenetesen jólesett neki, s elhatározta, hogy ezután mindig ciberét főzet a feleségével. Csak attól félt, hogy amíg hazaér, elfelejti, s nem tudja megmondani a finom leves nevét a feleségének. Éppen ezért hazafelé egész úton mondogatta magában:
-Cibere, cibere, cibere.
Egyszer egy hídra ért, s benézett a híd alá, hogy lássa, mekkora a víz. Abban a pillanatban elfelejtette a leves nevét. Gonolta, hogy beesett a vízbe, sott kell megkeresnie, hogy újra eszébe jusson.
Amint ott keresgél a vízben, egyszer csak arra jön egy úr hatlovas hintóval. Megállt a hídon, és lekiáltott:
- Mit keres ott, hé?
- Ha tudná, az úr is keresné - válaszolta az ember. Az úrnak sem kellett egyéb! Azt gondolta, hogy ki tudja, milyen nagy kincset keres az az ember? Hamar lefutott, beállott térdig a sárba, s könyökig matatott benne.
Ott matattak vagy két órát, de nem találtak semit. Az úr megunta, s mérges lett:
- Én nem keresem többet, még ha a Dáriusz kincse is! Úgy összetapostuk ezt a sárt, hogy olyan mint a cibere.
- Ez az! Megtalálta! - kiáltotta az ember.
Megköszönte, s azzal indult boldogan haza.
Az urat pedig kicsi híja, hogy meg nem ütötte a guta.
Címkék: magyar népmese meseszoba
Réce, ruca, vadliba,
Jöjjenek a lagziba,
Kést, kanált hozzanak,
Hogy éhen ne haljanak.
Ha jönnek, lesznek,
Ha hoznak, esznek
Címkék: állatok mondóka
Nyuszi, nyuszi, nyulacskám,
Ne félj tőlem, nincs puskám!
Van ám nékem egyebem:
Zöld káposztalevelem.
Címkék: állatok mondóka
Süssünk, süssünk pogácsát,
Ide veled, liszteszsák!
Hol a tojás meg a vaj?
Tejfelünk nincs, az is baj.
A kemence meleg már,
Belévetjük ugyebár?
Címkék: mondóka
Kicsi vagyok én,
Majd megnövök én,
Esztendőre, vagy kettőre
Nagy lány leszek én.
Kicsi vagyok én,
Majd megnövök én,
Esztendőre, vagy kettőre
Legény leszek én.
Címkék: kicsiknek nótafa
Tudom azt igértem, hogy fonallal fogunk festeni, de az élet közbeszólt.
Ma a futár csomagott hozott, melyben volt nagyon hosszú papír. Már régen ki akartam próbálni valamit,amit már több helyen is olvastam, így gyorsan kaptam az alkalmon.
Megfeleztem a papírt. Majd megkértem Igit, hogy feküdjön rá. Nem akart. Így szegény Örsit kaptam el /nem volt ideje tiltakozni, meg különben sem tudta mit akarok csinálni/ és fektettem a papírra. Döbbenetett és félelmet láttam keveredni a szemében. Próbáltam megnyugtatni, hogy csak körberajzolom. Nem igen sikerült megnyugtatni, mert meg sem mert mozdulni. Azt hittem, hogy majd milyen egyszerű lesz körberajzolni, de tévedtem. De azért sikerült valamilyen gyerek formát felrajzolnom a papírra. Majd neki álltunk ki színezni. Vagyis én színeztem, Ő adta a ceruzát, zsírkrétát. Viszont a filcet megszerezte magánnak és Ő azzal rajzolt.
Igi eközben csak nézte, hogy mit csinálunk. Aztán ráállt, hogy Őt is körberajzoljam /neki is kellett volna a filc/. Őt nehezebb volt körberajzolni, mert mozgott. Amikor megkaparintotta a filcet közölte, hogy Ő berajzolja a csontjait. Így is tett /remélem nem megy orvosnak/. Azért felkerült a képre a szeme, orra, szája és a haja is.
Címkék: kreatív szoba
Délután esett az eső nálunk. Nagyobbik fiamnak eszébe jutott:
Esik az eső, süt a nap,
Paprika Jancsi mosogat.
Hát az öreg mit csinál?
Hasra fekszik úgy pipál.
Eltörött a pipája,
János bácsi csinálja.
Ennek egy másik változata:
Esik az eső, süt a nap,
Paprika Jancsi mosogat.
Holnap lesz az esküvője,
Te leszel a felesége.
Címkék: időjárás mondóka verselő
Lóga a lába, lóg a
Nincsen semmi dolga,
Mert ha dolga volna,
A lába nem lógna.
Címkék: mondóka kicsiknek
A part alatt, a part alatt
Három varjú kaszál, három varjú kaszál.
Róka gyűjti, róka gyűjti,
Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.
Bolha ugrik, bolha ugrik,
Hányja a szekérre, hányja a szekérre.
Mén a szekér, mén a szekér,
Majd a malomba ér, majd a malomba ér.
A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.
Szürke szamár vizet hoz már,
Tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.
Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.
Medve várja, medve várja,
Kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.
Tyúk a cipót csipegeti,
Hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi
Címkék: nótafa
Dobozba a következőket raktuk:
ecsetek
vízfesték
zsírkréta 6 db-os
színes ceruzák, a vastagabb fajta
ragasztó stift
olló (papírvágó)
Legközelebb:
- Kép festése fonallal
- Halacska fonalból
Címkék: kreatív szoba
Volt az erdő kellős közepén egy kakas meg egy pipe. Meghalt a gazdájuk, nem volt mit enni nekik. Megéheztek. Találtak aztán egy szem vadkörtét, de a vadkörte nagyobb volt, mint a pipe gégéje.
Hát azt mondja a pipe:
- Menj gyorsan, kakaskám, hozzál egy kis vizet, mert megfúlok.
Szalad a kakaska a kúthoz.
- Jaj, édes kutam, adjál vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Nem adok vizet - mondja a kút -, míg nem hozol koszorút egy szép lánytól.
Elment aztán a kakaska a szép lányhoz.
- Szép lány, adjál koszorút.
- Nem kapsz - mondja a szép lány -, amíg nem hozol tejecskét a tehéntől.
Elment a kakaska a tehénhez is.
- Tehén, adjál tejecskét, tejecskét viszem a szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem a kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok tejecskét a szép lánynak - mondja a tehén -, míg nem hozol szénát a rétről.
Elment a kakaska a réthez.
- Rét, adjál szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz kút ád vizet, vizet viszem kispipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok szénát - mondja a rét -, ameddig a boltba nem mégy kaszáért.
Elment a kakaska a boltba:
- Bolt, adjál kaszát, kaszát viszem a rétnek, rét ád szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ád tejecskét, tejecskét viszem szép lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút viszem kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem pipémnek, mert megfúl a vadkörtétől.
- Addig nem adok kaszát - mondja a bolt -, ameddig nem hozol pénzt.
Akkor szegény kakaska elbúsulta magát, ment gyorsan a szemétdombra kaparászni, ott lelt egy krajcárt, azt elvitte a bolthoz, akkor aztán kapott kaszát, elment a réthez, rét adta a szénát, tette a tehénke elé, tehénke adott tejecskét, vitte a tejecskét a lányhoz, szép lány készít koszorút, koszorút vitte a kúthoz, kút adott vizet, vizet egyenest vitte pipének, épp jókor, mert szegény pipe majdnem utolsót tátogott nagy fuldoklásában. De így gyorsan lenyelte a vizet, a víz levitte a körtét, a körte utat adott a levegőnek, s így a levegőhöz jutott pipe ma is él, ha meg nem halt!
Címkék: állatok magyar népmese meseszoba
Ciróka, maróka
Mit főztél?
Kását
Hova tetted?
A padkára.
Megette a kiscicája!
Címkék: kicsiknek nótafa
Ez az én nagy kedvencem
Á, bé, cé, dé,
Rajtam kezdé,
A nagy bölcsességet,
A nagy
eszességet,
Á, bé, cé, dé,
Rajtam kezdé.
En, ó, pé, kú,
a nagy
torkú.
Mind megissza a bort,
vígan rúgja a port.
En, ó, pé, kú,
a
nagy torkú.
Iksz, ipszilon,
most ne sírjon!
Sőt, inkább
vígadjon,
búnak utat adjon!
Iksz, ipszilon,
most ne sírjon!
Címkék: nótafa
Süss fel nap! Fényes nap!
Kertek alatt a ludaim megfagynak!
Süss ki meleg ház alá,
Bújj be hideg föld alá!
Kommentek