Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykuruty, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.

-Csúnya a kabátom! - nyafogta durcásan.

-Ugyan miért? - álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.

-Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!

-Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!

Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.

-Hát ez meg mire jó? - csóválta a fejét. - Vendégség...

-Hogy jól mulassunk!

-Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége!- intette őket az öreg.

De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek.

Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj – miféle hang zavarja meg vidámságukat?

-Kelep! Kelep! Itt vagyok! - bólogatott jókedvűen a gólya.

-Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságotokon!

Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! - fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abba szökdécseltek a tóparton...

Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:

-Jaj, csak baj ne legyen belőle!

A gólya meg a fészkéről lelátott a Zöld Völgybe s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. „Maguktól sétáló kalapok?” - csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

-No, most már nem bújtok el előlem! - rivallt rájuk. - Idepiroslik a kalapotok!

Ekkor rettentek meg csak a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

-Nem bújtok el, itt piroslik a kalap!

-Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! - kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.

Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

-Hová lettek? - bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába lökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!

Lengyel népmese