Dirmeg-dörmög a medve,

Nincsen neki jókedve.

Alhatnék, mert hideg van,

Jó lesz benn a barlangban!

 Csirke mondja: csip-csip-csip,

Aki fürge, többet csíp.

Csikó mondja: nyehehe,

Kizöldült már a here.

Kacsa mondja: sáp-sáp-sáp,

Gazdám, van-e zsák árpád?

Kecske mondja: mek-mek-mek,

Nem ugrálok én kendnek.

Kutya mondja: hamm-hamm-hamm,

Dongó, ne bántsd a farkam!

Liba mondja: gi-gá-gá,

Gazdasszonykám, vigyázz rám.

Tehén mondja: mú-mú-mú,

Szopjál, szopjál, kis borjú.

Tyúk meg mondja: kotkodács,

Minden napra egy tojás.

Varjú mondja: kár-kár-kár,

Jaj, de soká lesz még nyár.

 Tenyerestalpas, lompos farkas!

Huss el innen, huss, huss, huss!

Nem engedjük a báránykát,

Fuss el innen, fuss, fuss, fuss!

 Szép állat a kakas,

De egy kicsit nyakas.

Ha a nyakát lenyesik,

A fazékba beteszik.

 Ha novemberben megszólal 

A pacsirta,

Azt mondja: két szűrt végy

Magadra.

 Hol tanyázol, kis nyúl?

A nyárfa tövében.

Nem fázik a füled

Ebben az időben?

Bizony a nyúl fázik,

Ha a füle ázik.

 Hacacáré, hacaca,

Lóg a cica bajusza.

 Piros tálban mogyoró,

Törd meg gyorsan, kis Kató!

Terinek is adj belőle,

Úgyis marad még jövőre!

 Beérett már a kökény,

Szedjük tele a kötényt,

A héja már fekete,

Mókus is gyűjt télire.

 Sírnak már a káposzták,

Zellerek és sárgarépák,

Karalábék, zöldségek,

Mert pincébe kerülnek.

Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia meg egy kecskéje. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:

- Hajtsd ki, fiam, a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Hadd egyék-igyék, amennyi belefér!

Kihajtja a legény a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ehetett-ihatott, amennyi belefért.

Este, mikor a legény hazahajtotta a kecskét, kérdi a szegény ember:

- No, édes kecském, ettél-e, ittál-e?

Felelte a kecske:

- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, azzal vagyok ma is, amit tegnap kaptam.

Eléveszi a szegény ember a fiát, jól megnadrágolja, hogy miért nem hajtotta a kecskét térdig érő fűbe s övig érő vízbe.

Eleget mondta a legény, hogy hazudik a kecske, mert evett-ivott elegendőt. De hiába mondta, hiába esküdözött, a szegény ember a kecskének hitt, nem a fiának.

Másnap a középső fiút küldötte el a kecskével. Annak is meghagyta erősen, hogy hajtsa térdig érő fűbe s övig érő vízbe.

Kihajtotta ez is térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Annyit evett-ivott a telhetetlen kecskéje, hogy majd megrepedt a bőre.

Hanem este, mikor a szegény ember azt kérdezte:

- Édes kecském, ettél-e, ittál-e? - Megint csak azt válaszolta:

- Nem is ettem, nem is ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, ma is csak azzal vagyok, amit tegnap kaptam.

Hiszen volt nemulass. Csúnyán kikapott a második legény is.

Harmadnap a legkisebb legény hajtotta ki a telhetetlen kecskét, térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ahogy az apja parancsolta.

De este, mikor a szegény ember kérdezte:

- Ettél-e, ittál-e, édes kecském? - Megint csak azt felelte:

- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, most is azzal vagyok, amit tegnap kaptam.

Hej, megmérgelődött a szegény ember. De már a legkisebb fiát nem verte meg, hanem elévette a kést, s megnyúzta a telhetetlen kecskét.

Hiszen most majd meglátja, hogy igazat beszélt-e a kecske.

Az ám, csakhogy mikor féligre megnyúzta, kiszökött a keze közül a kecske, s uccu neki! szaladt, mintha szemét vették volna.

Szaladott a kecske árkon-bokron át, erdőkön-mezőkön keresztül, s addig szaladt, amíg egy rókalyukat talált, s abba nagy hirtelenséggel belebújt.

Egyszer megy haza a róka, benéz a lyukon, s látja, hogy egy csuda szörnyeteg állat van az ő házában.

Mit csináljon szegény róka? Nem mert bemenni a tulajdon házába.

Éppen akkor arra vetődik a farkas koma, s kérdi:

- Mit csinálsz, róka koma?

- Jaj, lelkem, farkas komám, ne is kérdezd, valami csuda szörnyeteg állat van a házamban, nem tudom, mi lehet.

- Hiszen majd megnézem én - legénykedett a farkas -, s kikergetem onnét.

Benéz a farkas a lyukon, s kérdi:

- Hé, ki vagy itt?!

Visszamekeg a kecske:

- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!

Bezzeg a vitéz farkasnak is inába szaladt a bátorsága. Visszakapta az orrát, s mondta:

- De már én be nem megyek, róka koma, mert sok mindent láttam, de ilyent még soha.

Aközben odavetődik egy őz, s mondják ennek is, hogy valami csuda szörnyeteg állat van a róka házában.

Beszólt az őz is:

- Ki vagy itt, hé?!

Visszamekeg a kecske:

- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfí-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!

Hiszen nem kellett, hogy kétszer mondja, az őz ugyan be nem ment.

Jött aztán egy nyúl. Ez is csak úgy járt, mint a többi.

Végezetül jött egy tövisdisznó. Kérdi:

- Hát ti itt mit csináltok?

Elpanaszolják neki, hogy mi történt.

- Hiszen majd kikergetem én, akármilyen állat légyen - mondta a tövisdisznó.

Beszólt a lyukon:

- Ki vagy itt, hé?!

Visszamekegett a kecske:

- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!

Na, a tövisdisznó meg nem ijedt ettől a beszédtől. Begurult a lyukon, jól összevissza szurkálta a kecskét. Bezzeg hogy mindjárt kiugrott a kecske. Hanem ahogy kiugrott, mindjárt közrefogták, széjjeltépték. A húsát egymás közt atyafiságosan elosztották, megették. Csak a belét tette el külön magának róka koma.

Még jóformán meg sem ették, azt mondja a farkas a rókának:

- Komám, én éhes vagyok.

- Tudod mit, komám - mondja a róka -, együk meg, akinek köztünk a legcsúnyább neve van.

- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl, az is szép név. Tövisdisznó ... jaj de csúf név!

Megették a szegény tövisdisznót, hogy még egy tövis sem maradt belőle.

Hanem ahogy megették, megint mondja a farkas:

- Róka koma, én éhes vagyok.

- Bizony, ha éhes vagy, koma, együk meg, akinek legcsúnyább neve van köztünk.

- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl ... jaj de csúf név!

Megették a szegény nyulat is.

S megették utána az őzet is.

No, már mostan ketten voltak: farkas-barkas s róka-bóka.

Fogja magát róka-bóka, eléveszi a kecske belét, s enni kezdi.

Kérdi farkas-barkas:

- Mit eszel, róka-bóka?

Azt mondja róka-bóka:

- Én bizony kiharaptam a hasamat, s megeszem a belemet. Ha éhes vagy, farkas-barkas, te is harapd ki a hasadat, s edd meg a beledet.

Bolond farkas-barkas kiharapta a hasát, de meg is döglött abban a minutában.

Akkor aztán róka-bóka megette farkas-barkas húsát is.

Így volt, vége volt, igaz volt.

 Szita, szita, sűrű szita,

Ma szitálok, holnap sütök,

Néked egy kis cipót sütök,

Megzsírozom, megvajazom,

A kis cipót neked adom.

 Egyszer lakodalom volt a faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopózni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a lakodalomba. 

- Menjünk - azt mondja a farkas -, de attól félek, hogy megbánjuk. 
- Ne félj semmit, csak gyere velem! 
Bementek az udvarba. A vendégek mind bent ültek a szobában. Azt mondja a róka: 
- Te csak húzódj meg itt, farkas koma, s szimatold ki, hogy hova menjünk.
A róka bement a tornácra. Gondolja magában: ,,Előbb bemegyek a kamrába!" 
Megnyitja a kamraajtót, hát látja, hogy nincs ott senki, s ott a sok bor meg a sok pálinka, a 
sok sütemény. Volt ott sok kürtőskalács, pánkó (más néven fánk), minden. Gondolja a róka:,,Ide jó lesz behúzódni!" 
Hívja a farkas komáját is. Akkor veszi észre a róka, hogy van egy jó fazék töltött káposzta is. 
Gondolja magában:,, Ezt lesz jó megkóstolni legelőbb!" 
Nekiestek a káposztának, s eszik. Aztán ették a kalácsot, a kürtőst, a pánkót. Azt mondja a farkas: 
- Hallod-e róka koma, jó lenne valamit inni is. 
Csapra ütöttek egy nagy hordót, s nekifogtak az ivásnak. Hát mikor már sokat ittak, berúgtak, nekikezdtek dudorászni. Egyik jobban ordított, mint a másik. De a rókának mégis volt annyi esze, ha be is volt rúgva, hogy a küszöb alatt vájjon egy lyukat, hogy ott ki tudjon bújni, ha veszedelembe jut. 
Benn a vendégek a levest megették. Megy a szakácsné, hogy tálalja a káposztát. Szinte meghalt ijedtében, mikor benyit a kamrába. Szalad be a vendégekhez, hogy milyen nagy baj van. Azok nem akartak neki hinni, de mégis egypáran kimentek. Mire kimentek, a róka már kibújt a lyukon, s elfutott, de a farkast úgy elverték, hogy csak úgy zörgött a csontja. Alig tudott kivánszorogni a kamrából. 
A róka szaladt, szaladt, éppen a faluvégre, lefeküdt egy csomó pozdorjára, s elaludt. Egyszer arra ébred, hogy nagyon lökdösi valami. Felnyitja a szemét nagy álmosan, nézi, hogy ki az. Hát a komája volt. De alig tudott menni, úgy helyben hagyták. 
Könyörög a farkas a rókának, hogy vegye fel a hátára. 
- Hogy vegyelek fel, mikor az én csontom, ládd, kívül lóg a bőrömön - azzal rámutatott a pozdorjára -, vegyél inkább te fel, s vigyél. 
A bolond farkasnak csak ennyi esze volt, hogy felvette. Elindult, s vitte a hátán. A róka csak vigyorgott magában. Elkezdte mondogatni: 
- Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. 
Azt mondja a farkas: 
- Mit pusmogsz te, róka koma? 
- Jaj, kedves komám, azt mondom, hogy veretlen viszen vertet, veretlen viszen vertet. 
- Na, jól van, azt hittem, hogy egyebet beszélsz. 
A róka megint csak elkezdi: 
- Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. 
A farkas most már megértette, hogy mit mond a róka, de már akkor jó messzire elvitte. Megharagudott, ledobta a hátáról. A róka nekiiramodott s hazaszaladt. Ha a róka el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna

 Baglyocska hunyorog,

Fatönkön kuporog,

Nagy fejét forgatja,

Hol erre, hol arra.

Izeg-mozog, toporog,

Tipi, topi, top, top, top!

 Érett körte, sárguló,

A mogyoró kopogó.

Mókuska is gyűjtögeti,

Hosszú a tél, el kell tenni.

 Egy üveg alma,

Két üveg alma,

Három üveg alma,

Négy üveg alma,

Öt üveg alma,

Hat üveg alma,

Hét üveg alma,

Nyolc üveg alma,

Kilenc üveg alma,

Tíz, tíz, tiszta víz,

Olyan, mint a folyóvíz.

 Őszi erdő, ragyogó,

Levélszőnyeg, pompázó.

Festeni sem lehet szebbet,

Gyönyörű vagy, óh természet!

 Hétfő paszuly,

Kedd krumpli,

Szerda káposzta,

Csütörtök hús,

Péntek paszuly,

Szombat krumpli,

Vasárnap hús.

 Citrom, citrom, savanyú,

Mégis finom, mégis jó.

Sok vitamin van benne,

Jó ital lesz belőle.

 Reggeli: éhgyomorra sóhajtás, 

Délre: szalonna zsír nélkül,

Vacsora: kutyaugatás, macskanyávogás.

 Kopog már a sok dió!

Őszi napfény ragyogó.

Dióverés, óh be jó!

Örül Palkó és Kató.

 Sárgul már a sok levél,

Lehullott a földre,

Búsul fű, fa és virág,

Köd száll le a rétre.

A konyhakert üres már,

A gyümölcsös oly sivár,

Kifosztva áll a határ,

Hideg eső, nagy-nagy sár,

Esernyő, esőkabát vár.

Elszállt fecske, gólya már,

Elmúlt a nyár, ősz van már.

 Ilyen hideg időben gyújtsuk be egy kicsit a kemencét:

Gyúrd, dagaszd a kenyeret,

Tekenőbe kelesztgesd,

Nagy kendőbe tekergesd,

Szakajtóba szendergesd.

 Ángyom sütött rétest,

nem adott belőle.

Kivitte a kertbe

rózsás keszkenőbe,

feltette a fára

legények számára!

 Kerekecske, gombocska,

volt egy kicsi dombocska.

Dombon állt egy házikó,

házikóban ládikó,

ládikóban egy kerek tálca,

a tálcán meg öt pogácsa,

arra járt az egérke,

mind megette ebédre!