A fészekben kikeltek a tojások: öt kis verébfióka tátogott a mamája felé. A verébmama megetette, megitatta a kicsinyeit, s mikor nagyobbra nőttek, repülni tanította őket. Az ötödik kisveréb bátrabb és ügyesebb volt, mint valamennyi testvérkéje.

Egy napon repüléslecke közben olyan messzire szált, hogy nem látta sem a mamáját, sem a testvéreit. Nagyon megijedt a kisveréb, a szárnya elfáradt, már nem is tudott röpülni, csak ugrándozott a vékony lábacskáin. Addig-addig ugrándozott, míg a vadkacsa fészke elé ért.

-Befogadsz a fészkedbe? - kérdezte a kisveréb.

-Befogadlak, háp-háp... -mondta a vadkacsa.

-De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-Akkor nem fogadlak be a fészkembe, háp-háp...- mondta a vadkacsa.

A kisveréb továbbugrált. Találkozott a galambbal, és megkérdezte:

-Melengetnél-e a szárnyad alatt?

-Melengetlek szívesen, kruuú...buk...buruk...- turbékolta a galamb.

-De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-Akkor nem melengetlek, kruuú...buk...buruk...- mondta a galamb.

A kisveréb továbbugrált. Találkozott a bagollyal.

-Éhes vagyok, adnál-e nekem enni? - kérdezte.

-Szívesen adok, uhuuu... - huhogta a bagoly.

-De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-Akkor nem etetlek meg, uhuuu...- mondta a bagoly.

Besötétedett, hideg lett, a kisveréb félt, fázott, éhezett, s fáradtan ugrándozott egyre tovább, tovább. Ekkor meglátott egy szürke madarat, az is a földön ugrált.

-Kedves madár – szólította meg a kisveréb a madarat -, befogadnál-e, megetetnél-e engem? Fáradt fióka vagyok, és csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-Befogadlak, megetetlek, én vagyok a mamád! Egész nap kerestelek, hívtalak, csip-csirip!

A verébmama hazavitte a fiókáját a fészekbe, megetette, szárnya alá vette, s ott melengette reggelig.

Angol mese

Bartócz Ilona fordítása