Egyszer volt egy embernek egy felesége, meg két komája is volt: az egyik komáját az asszony szerette jobban, a másikat meg az ember. Persze ez az asszony a csirkét mindig megölte annak a komájának, akit szeretett: „de mindig a róka vitte el” persze a csirkéket, a valaki kérdezte.

Egyszer azt mondja az ember:

- Te feleség! Meghívjuk ezt a másik kománkat ebédre, én azt nagyon szeretném meghívni.

Az asszony nem mondott ellen. - Megálljatok, majd adok én nektek csibét!

Elmegy az ember a kocsmába, találkozott azzal a komájával, akit meg akart hívni. Elváltak, hogy „Jöjjön el ebédre, szívesen látom”, meg minden. Hát szépen elváltak. Az ember elment haza, a felesége meg azt mondja:

- Apja! Köszörülje meg a késeket, mert majd a húst jobban megfogja.

Elmegy a ház végibe, elmegy köszörülni. A komája meg, persze a kerten közelebb volt jönni, arra jött be. Bemegy a menyecskéhez:

- Jó napot komámasszony!

- Adjon isten. Mi lőtte magukat a kocsmába?

- Nem volt ott semmi: a komámuram meghívott engem ebédre.

- No pedig az uram köszörüli a kést magára, hát csak menjen vissza azon az úton, amelyiken jött!

A szegény ember elmegy azzal a jó hiszemmel, hogy ne találkozzék a komájával: a menyecske meg eldugja a csibéket. Alig megy ki a kerítésen, azt mondja:

- Ugyan jó komája van kendnek ember, itt volt és elvitte a csibéket.

Az meg, villog a kezében a kés, fut utána:

- Komámuram, adja oda csak az egyiket is!

Az meg azt gondolja, hogy a fülit kéri: futni kezdett. Mégis az a komája ölte meg a csirkét, amelyiket akart.