Krisztus és Szent Péter, amint egy falun keresztül utaztak, bementek egy házhoz, s ott sült ludat adtak nekik alamizsnába. Krisztus ment elöl, Péter utána, s azonközben megette a lúd egyik lábát, mert már nem tudta tovább tűrni az éhséget. Amint a falu kapuját elhagyták, letelepedtek egy patak partjára, hogy falatozzanak egy keveset. Hát a lúdnak csak egy lába van meg!

- Hé, Péter, hé! Hol ennek a lúdnak az egyik lába? - kérdezte Krisztus.

- Uram, ennek csak egy lába volt - bizonygatózott Péter. - Nézd csak, uram, a jégen is áll egy sereg lúd, azoknak is csak egy lábok van.

- A’ bizony lehet is, látod-e - mondá a Krisztus -, de mégis, jere csak, szemléljük meg, igazán egy lábok van-e!

Erre mindketten fölkeltek a helyükről, s egyenesen a ludaknak tartottak. A Krisztus, mikor csak egy ölre volt tőlük, hessentett egyet, s a ludak, amennyi csak volt, mind leeresztették a másik lábukat is, s nagy gigágázva széjjelszaladtak. Ekkor Krisztus Péterhez fordult, s mondta:

- No, látod-e, Péter, hogy hazudtál, mert ezeknek egytől egyig két lábuk van. Az volt annak is, akit nekünk Isten nevében adtak, csak te megetted Péter, míg utánam kullogtál.

Ó, édes Mesterem! - rebegte Péter, - Én azt hittem, hogy téged is, mint más embert, el lehet ámítani, de most látom, hogy Istenséged nemcsak előre, de hátra is lát. Te elől mentél, én hátul, hátra se néztél, s mégis tudod, hogy én hátul megettem a lúd lábát!